A pénteki ünnepélyes átadás-átvételi rendezvényen Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka hangsúlyozta, hogy a parancsnoki beosztás átadása-átvétele a katonai szervezetek életében mérföldkő, meghatározó pillanat. Jelezte, hogy Benda László 2014-től vezette a híradó- és vezetéstámogató ezredet, de most is szép kihívás előtt áll: júliustól a németországi NATO-iskolában osztályvezetői beosztásban dolgozik tovább.
 
Kiemelte: utódjának olyan embert kerestek, aki zökkenőmentesen átveszi és irányítja az ezredet, feladatorientált vezetési stílusa van, így esett a választás Vokla Jánosra. Az új parancsnok 1990-ben végzett a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán harckocsizó szakon. Hivatásos katonai pályafutását Hódmezővásárhelyen kezdte, majd 2000-től Székesfehérváron szolgált tovább a szárazföldi vezérkarban. 2005 óta Várpalotán szolgált, a Bakony Kiképző Központban, ahol 2014-től parancsnok volt.
 
Az esemény után kérdésre válaszolva Korom Ferenc azt mondta, hogy a koronavírus-járvány újabb kihívásokat már nem hoz a honvédség számára.
 
A korábban bevezetett eljárásrend enyhül, a vírusjárvánnyal kapcsolatos feladatok csökkennek, így többet tudnak foglalkozni a kiképzéssel - tette hozzá.
 
Közölte: a járvány kezdete előtt megelőző intézkedéseket tettek, ennek köszönhetően mindössze két hétig volt egyszerre tizenegy megbetegedés a honvédség teljes állományában, amúgy mindig egyszámjegyű volt ez az adat, tömeges megbetegedés pedig sehol sem volt.