Székesfehérvár veszélyhelyzeti gazdasági konzultációt indított, amelynek célja, hogy a városvezetés pontos képet kapjon a helyi gazdasági élet járványhelyzet okozta kihívásairól, valamint kialakíthassa gazdasági stratégiáját a veszélyhelyzet utáni időszakra - közölte az önkormányzat. A Lehrner Zsolt gazdasági ügyekért felelős alpolgármester által vezetett felmérésbe a helyi vállalkozókat, vállalatokat, munkáltatói és munkavállalói érdekképviseleteket is bevonták.
 
A konzultáció hétfői meghirdetése óta leginkább olyan vállalkozók, cégek jelentkeztek, amelyek leálltak, részben leálltak, vagy nagy százalékban visszaesett a bevételük a járványhelyzet miatt, ugyanakkor többségüknek van elképzelése a jövőről, tervük van arról, hogy a későbbiekben - ha segítséggel is - hogyan tudják majd bevételeiket növelni.