Egerházi Attila elmondta azt is, hogy a tavaly alapított intézményhez új táncosok és gyakornokok szerződtek, így a következő szezont már tizenhárom táncossal és hét gyakornokkal indítják.
 
Jelezte, hogy az első bemutató október 16-án lesz a Vörösmarty Színházban, ahol Homokrajzok címmel három egyfelvonásos kortárs balettet láthatnak majd a nézők. 2020 januárjában a Vendégségben Kafkánál című táncdrámát mutatják be, májusban érkezik az Aladdin című, gyerekeknek szóló mesebalett, míg júniusban tervezik bemutatni az Idegenek című táncdrámát, amelyet a Trianon-évforduló alkalmából visznek színpadra.
 
Egerházi Attila közölte, hogy műsoron maradnak az előző évad produkciói: a Diótörő című családi balett, valamint a Rómeó és Júlia című táncdráma mellett továbbra is láthatóak lesznek az egyfelvonásos táncetűdök, a Blablabla, a Zárt függönyök, a Csókok, a Bolero, az Aquarell szivárvány és a Naplemente.
 
Örömmel állapította meg, hogy a tavalyi alapítást követően nem volt nehéz a város művészeti életébe integrálódniuk, mivel nagyon befogadó közegbe érkeztek. A fehérvári közönség szeretetét folyamatosan érezték, ez a nézőszám emelkedésén is mérhető volt - tette hozzá.
 
Mindezt megerősítette Brájer Éva alpolgármester is, aki elmondta, hogy a társulat több mint húsz tavalyi előadását több mint hatezer néző látta. Úgy vélte, helyes döntés volt a balett-társulat megalapítása.
 
A sajtóanyag szerint idén már bérletet is lehet vásárolni a balettelőadásokra. A négy bérlet két korosztálynak szól: a 7-12 éveseknek szóló Hattyú és Varázsló bérletekkel a Diótörő és az Aladdin tekinthető meg, az ennél idősebbek és a felnőttek Premiere Balett és Allegro bérletei a Homokrajzok, a Vendégségben Kafkánál és a Rómeó és Júlia előadásokat tartalmazzák.