Gallai István, a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) főtitkára elmondta, a nagy számú induló annak köszönhető, hogy január elseje óta tart az olimpiai kvalifikációs időszak, és a viadalon értékes pontokat lehet szerezni a világkupadöntős részvételhez, ahonnan a győztes kijut a 2020-as tokiói játékokra.
   
Kármán Sándor versenyigazgató közölte, hogy a Bregyó-közben rendezik a bónuszvívást, a lovaglást, illetve a futás-lövészet kombinált számot. Az úszásnak a városi uszoda, míg a vívásnak a kosárlabda-szövetség edzőcsarnoka ad otthont.
    
Jelezte, hogy a női és férfi selejtező, majd a női és férfi döntő után az utolsó napon lesz a mixváltó, amelyben Magyarország két stafétát indíthat.
    
Mészáros Attila alpolgármester, a MÖSZ elnökségi tagja rámutatott, hogy Székesfehérvár az öttusa magyar fellegvára, és nemzetközi szinten is kiemelkedő szakmai munka folyik a városban. Az infrastruktúra és a versenyrendezési rutin adott, az önkormányzat pedig minden támogatást megad ahhoz, hogy a világelit nagyszerű viadalon mérhesse össze tudását - mondta.
    
Tóth István, az Alba Volán SC elnöke hangsúlyozta, hogy 2009-ig kilenc női világkupaversenynek adott otthont Székesfehérvár, s ez lesz a tizedik, egyben az első összevont vk-viadal a városban.
    
Vörös Zsuzsanna, az Alba Volán SC szakosztály-igazgatója megjegyezte, hogy Magyarország 12-12 főt indíthat a versenyen, s a megyeszékhelyet négy férfi és két női versenyző képviselheti.