A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a "szabadtéri rendezvény helyszínén való tartózkodás megengedett", amennyiben a rendezvény szervezője biztosítja a járvány miatti óvintézkedéseket, ennek megfelelően az élvonalbeli futballbajnokság találkozóira is visszatérhetnek a szurkolók.
 
A 26. forduló nyitómérkőzésen a Kaposvár a Zalaegerszeget fogadja, a pénteken 20 órakor kezdődő találkozót ugyancsak nézők előtt rendezik, ám további részleteket nem közölt honlapján a vendéglátó somogyi klub.
 
Szombaton a Kisvárda az Újpestet, a DVTK a Mezőkövesdet, míg a Paks a MOL Fehérvárt látja vendégül. A Kisvárda honlapján kiemelte: a kormányrendelet értelmében minden negyedik székre ülhetnek majd szurkolók. A klub első körben a bérleteseknek biztosít lehetőséget, ezt követően a még megmaradt ülőhelyek számának ismeretében ad újabb tájékoztatást.
 
"A DVTK természetesen megnyitja a stadion kapuit, mert mi rendelkezünk az ország egyik legjobb és legnagyobb szurkolótáborával" - idézte a miskolci klub oldala Sántha Gergely elnököt. "A szabályok betartásával több mint háromezer néző szoríthat a helyszínen, így biztosak lehetünk abban, hogy ilyen körülmények között is Diósgyőrben lesz a legjobb hangulat."
 
A honlapon hozzátették: a bérletek érvényesek, ám a kötelező távolságtartás miatt nem mindenki szurkolhat a megszokott helyéről. A fennmaradó helyekre a jegyértékesítő rendszer kalibrálása után - várhatóan pénteken délelőtt - online lehet belépőjegyet vásárolni változatlan jegyárak mellett.
 
A Paks közleménye szerint csak online - a meccsjegy.mlsz.hu weboldalon - és csak Paksi FC-s szurkolói kártyával vásárolhatnak belépőket a korábbiakkal azonos áron, így helyszíni jegyvásárlásra még a meccsnapon sem lesz lehetőség. A bérleteseknek az eredetileg fenntartott B3-as és B5-ös szektorokat a B2-es és B6-os szektorokkal kibővítik, hogy az egészségügyi óvintézkedések ellenére is garantáltan szabad székhez juthassanak, valamint megjelölik az általuk elfoglalható székeket.
 
Vasárnap Honvéd-Debrecen és Puskás Akadémia-Ferencváros összecsapásokra kerül sor. A kispesti együttes bejelentése alapján az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett hazai mérkőzéseiket a bérletesek tekinthetik meg, akik a beléptetésnél a bérletük felmutatásával léphetnek be a stadionba. A mérkőzésen korlátozott számban vendégszurkolók is jelen lehetnek, a vendégszektorba érvényes belépőket a DVSC értékesíti. A bejáratnál minden érkezőnél lázat mérnek, illetve kötelező lesz a maszk viselése is. A beléptetőpontoknál, a büféknél és a mellékhelyiségeknél érintésmentes kézfertőtlenítőket helyeznek el, kérik ezek rendszeres és alapos használatát.
 
A felcsúti csapat weboldala arról számolt be, hogy az éves bérlettel, illetve a 15+1 alkalmas bérletettel, valamint a felcsúti lakcímkártyával rendelkező szurkolóink léphetnek be a Pancho Arénába. A belépőkhöz bérletük, illetve lakcímkártyájuk felmutatásával juthatnak hozzá a helyszínen a belépési pontokon - itt a kötelező másfél méteres védőtávolságot padlómatricákkal jelzik -, és kizárólag a jegyen feltüntetett ülőhelyet foglalhatják el. A vendégszurkolók számára korlátozott számban biztosított jegyeket az FTC értékesíti.
 
Az OTP Bank Liga 26. fordulójának programja:
 
péntek:
Kaposvári Rákóczi FC-ZTE FC 20.00
 
szombat:
Kisvárda Master Good-Újpest FC 16.55
Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC 19.00
Paksi FC-MOL Fehérvár FC 21.05
 
vasárnap:
Budapest Honvéd-Debreceni VSC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 18.55
Puskás Akadémia FC-Ferencvárosi TC 21.05