Mukics Dániel szóvivő közölte: első lépésként a Velencei-tó nádasaiban a lárvák irtását kezdik meg biológiai eljárással.
 
A katasztrófavédelem által felkért szakértők hetekkel ezelőtt elkezdték felmérni a rovarok tenyészőhelyeit és megállapították, hogy a nagyobb tavaknál a napokban megindult a lárvák fejlődése - tette hozzá.
 
A biológiai eljárással egy a természetben is előforduló talajlakó baktérium által termelt, fehérjét tartalmazó folyadékot juttatnak a vízbe, ahol a lárvák fejlődnek. A szer kizárólag a szúnyoglárvákra jelent veszélyt, a felhasznált dózisban minden más élőlényre teljesen ártalmatlan. Ezt a folyadékot repülőről juttatják a Velencei-tó nádasaiba - ismertette.
 
A katasztrófavédelem kiemelt célja, hogy minél nagyobb arányban alkalmazzák a gyérítés során a biológiai eljárást. Ehhez az szükséges, hogy a szakértők feltérképezzék azokat a területeket, ahol a szúnyogok kifejlőnek - mondta Mukics Dániel.