Évtizedek óta várt beruházás valósult meg a Széna Téri Általános Iskolához épített 1000 négyzetméteres sportcsarnokkal. A fejlesztés a Köfém SC beruházásában, közel 726 millió forintból épült meg egy év alatt. Az elnyert TAO-s pályázati forrást Székesfehérvár Önkormányzata több mint 220 millió forintos önerővel egészítette ki. A tornateremben helyet kapott egy szabvány méretű, 20x40 méteres kézilabdapálya és egy több mint kétszáz fő befogadására alkalmas lelátó is. A létesítményt bejáráson tekintették meg az önkormányzat, az iskola, a kivitelezők és a sportszakma képviselői.

„Az iskolán kívül a város is büszke lehet a beruházásra. A használatbavételi engedélyeztetések folyamatban vannak.” – hangsúlyozta a keddi bejáráson Cser-Palkovics András polgármester. Hozzátette: „Érdemes kalapot emelni az előtt, hogy a beruházás ilyen határidővel és magas minőségben elkészült. A kézilabda-utánpótlást és a Széna téri iskolát kiszolgáló épületben az első hivatalos esemény a júliusi felnőtt öttusa Európa-bajnokság lesz, gyakorlatilag ez lesz a nyitóesemény a csarnokban.” 

Elkészült a vadonatúj sportcsarnok a Széna téren
 

 

A városvezető köszönetét fejezte ki a Köfém SC-nek, amely ötletgazdaként és a társasági adókedvezményhez kapcsolódó pályázóként felvállalta a csarnok építését, annak teljes körű lebonyolítását. Ugyancsak megköszönte a kivitelező Orinoco Kft. és minden közreműködő munkáját. 

„A Széna téri iskolások, pedagógusok és szülők évtizedes álmát valósítja meg az új csarnok. 21. századi körülmények között tarthatjuk a mindennapos testnevelésórákat, és végre mind a 640 gyerekünk együtt tudja tölteni a nagy iskolai rendezvényeket.” – emelte ki Minárikné Ambrus Magdolna, az iskola igazgatója.

Területi önkormányzati képviselőként Deák Lajosné arról szólt, hogy a csarnok nagyban szolgálja a székesfehérvári gyerekek egészségre nevelését.

Elkészült a vadonatúj sportcsarnok a Széna téren