A vállalat szerdai közleménye szerint a rendszer felépítése jelentős energiatárolással kapcsolatos innováció, ami hozzájárul a villamosenergia-rendszer kiegyensúlyozásához is.
 
Az elektrolizáló berendezés működtetésével biztosítható, hogy a megújuló energiaforrás "kikapcsolása" helyett a felesleges többlet villamos energia felhasználásával vízbontáson keresztül hidrogén álljon elő. Az így előállított hidrogént a tervek szerint földgázzal keverve a Magyar Földgáztároló Zrt. gázzal működő berendezéseiben használják fel, csökkentve ezzel a szén-dioxid kibocsátást. Emellett szigorúan betartva a gázminőségi előírásokat, a szállítórendszeren keresztül a végfogyasztókhoz is eljuttatható lesz - ismertette a vállalat.
 
Az Akvamarin projekt tovagyűrűző hatása, hogy megteszi az első lépést a hidrogén technológia széleskörű elterjedéséhez - tették hozzá.
 
A projekt összberuházási értéke mintegy 2,9 milliárd forint, amiből 1,9 milliárd forint az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Nemzeti Kutatási és Innovációs Hivatal közös pályázatán nyert támogatás. A fennmaradó részt a vállalat önerőből biztosítja.
 
A projekt megvalósítására 24 hónap áll rendelkezésre a közbeszerzési folyamatokat is beleértve. A megvalósítási ütemterv tartása érdekében a szükséges munkafolyamatok megkezdődtek, jelenleg a beépítendő berendezések, valamint tervezői szolgáltatások pályázatása van folyamatban. Emellett megkezdődött a munka a projekt megvalósításában közreműködő egyetemek együttmőködésének kialakításában - tájékoztatott a Magyar Földgáztároló.