A Társaság YouTube-csatornáján látható film oktató jelleggel, animációk, videóbejátszások segítségével tárja a nézők elé a Szózat történetét érdekességekkel, szórakoztató epizódokkal tarkítva.
 
A dokumentumfilmben Juhász Anna irodalmár és Becze Szilvia, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetője beszélget a vers és zene kapcsolatáról - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.
 
Bartay András, a Nemzeti Színház akkori igazgatója 1943-ban írt ki pályázatot Vörösmarty költeményének megzenésítésére. A filmből kiderül, hányan pályáztak, miért maradt csupán három pályamű, amelyek közül a közönségszavazás alapján lett győztes a mindössze huszonnégy éves Egressy Béni munkája, továbbá hogyan kapcsolódik Erkel Ferenc a Szózat történetéhez.
 
A filmben felcsendülnek Erkel Ferenc Szózat verziójának hangjai is, hiszen később Erkel is készített egy verziót a versenyen kívül.
 
A közlés szerint a Budapesti Filharmóniai Társaság és az Erkel Ferenc Társaság közös sorozatában második alkalommal született hiánypótló alkotás. A magyar kultúra napjára készítették el A Himnusz regényes történte című dokumentumfilmet, amelyet csaknem 100 ezer fiatal nézett meg a Himnusz keletkezésének évfordulóján és több mint 20 ezer néző követte a társaság YouTube-csatornáján.
 
A mintegy 30 perces filmművészeti alkotások számos érdekességgel, anekdotával mutatják be a Himnusz és a Szózat történetét. A filmet az Ambient Pictures csapata, Tuza Norbert rendező-szerkesztő és Szín Róbert operatőr-vágó készítette. A film szakreferense Somogyváry Ákos, Erkel Ferenc szépunokája, az Erkel Ferenc Társaság elnöke.
 
"A filmek előkészítésekor szembesültünk azzal, hogy a két verset és zeneművet mindenki jól ismeri, de a keletkezésük izgalmas története közérthető módon nehezen felkutatható. A Filharmóniai Társaságot Erkel Ferenc alapította 1853-ban, egyfajta erkölcsi kötelességünknek éreztük, hogy minél izgalmasabban mutassuk meg Erkel és Egressy munkáját, melyek nélkül hazánk kultúrája szinte elképzelhetetlen lenne" - idézi a közlemény Tóth László, a társaság elnöke szavait.