A keddi avatóünnepségen Pókecz Attila tulajdonos arról beszélt, hogy a 2011-es szerepvállalása óta a társaság technológiai-, kapacitásnövelési- és IT-fejlesztések sorát hajtotta végre, amelynek egyik állomása az új raktárépület megvalósítása volt. Hangsúlyozta, hogy a beruházások folytatódnak, elsősorban a digitalizáció irányába mozdulnak el, így első lépésként saját online boltot indítottak, amivel tovább bővülhet vevőkörük.
 
Mészáros Tamás ügyvezető elmondta, hogy a termelés bővülése, a növekvő hazai és külföldi igények tették szükségessé a raktár megépítését. Az 500 millió forintos beruházás költségeinek egyharmadát uniós forrásból, egyharmadát pályázati támogatott hitelből fedezték, a többi saját erő volt.
 
Jelezte, hogy a fejlesztés révén a meglévő háromezer raklap mellett további 3200 raklap férőhellyel bővült raktárkapacitásuk.
 
Az ügyvezető közölte, hogy a készáru raktárépítéssel párhuzamosan robotokat szereztek be, amelyek a gluténmentes termékeik csomagolását végzik. Hozzátette: a következő hónapokban szoftverfejlesztéseket is elvégeznek, hogy még inkább meg tudjanak felelni a digitalizáció kihívásainak.
 
A Cerbona jelenleg több mint 150 különböző terméket állít elő, miközben 2010-ben ez a szám ötven körüli volt. A 2017-ben átadott gluténmentes gyártócsarnok jóvoltából a cég megjelent a laktóz-, illetve gluténmentes készítmények, a közelmúltban pedig a crunchy müzli termékek piacán is.
 
A Cerbona jogelődjét, a Fejér Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatot 1962-ben alapították, fő tevékenységi köre a gabonafelvásárlás és -őrlés, illetve a takarmánykeverék gyártás volt. 1987-ben elindult az extrudált snackek és reggeli pelyhek gyártása, 1988-ban bevezették a Cerbona márkanevet, majd 1989-ben megkezdődött a müzli és müzliszeletek előállítása a cégnél.
 
A vállalat mintegy 25 országba exportálja termékeit.
 
A nyilvános cégadatok szerint a 137 főt foglalkoztató Cerbona Élelmiszergyártó Kft. 2019-ben 4,34 milliárd forintnyi nettó árbevételt ért el és 237 millió forint nyereséget realizált.