Az avatóünnepségen Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár azt hangsúlyozta, hogy "a magyar nemzet akkor létezhet csak, ha megvédi és megőrzi szellemi és épített örökségét".
 
Az államtitkár jelezte, hogy a kormány csaknem félmilliárd forintot biztosított a beruházásra.
 
A Nádasdy grófi család egykori gazdatiszti házában töltötte gyermekkorát Vörösmarty Mihály, az épület az Irodalmi Emlékház Program keretében újult meg, s vált az ország legjelentősebb Vörösmarty-emlékhelyévé. A kúria nagy része interaktív módon mutatja be a Szózat költőjét, életét és munkásságát, a kiállított anyagot a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Szent István Király Múzeum szakemberei kezelik.

Az emlékházban emléktárgybolt, múzeumpedagógiai foglalkoztató szoba, korabeli konyha és Kresz-emlékszoba is megtalálható, utóbbiak a Vörösmarty-család után birtokolták a kúriát.
 
Fekete Péter a 220 éve született költőről azt mondta: Vörösmarty már több mint 150 éve tudta és hitte, hogy a legszentebb dolog a nemzetért való feltétlen küzdelem. "A magyarság múltját ismerve felmérte, őrlángnak kell lennie, s megérzése számunkra is iránytű kell, hogy legyen" - fogalmazott, hozzátéve: ma is természetesnek kell lennie a hazaszeretetnek, múltunk értésének, s amíg így él a magyar, addig nem érheti baj.
 
Az államtitkár kiemelte, sok "kulturális adósságot" törlesztettek az elmúlt tíz évben, "minden idők legtöbb kulturális beruházása indult el vidéken és a fővárosban", de közel sem értek az út végére.
 
A kiállítást Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta: a magyar nemzet ismét képes arra, hogy végrehajtson nagy tetteket, mint amilyen a "most megnyitott csoda".
 
Örömét fejezte ki, hogy Vörösmarty Mihály "újra berendezkedhetett itt, ahol gyerekkorát töltötte".
 
L. Simon László országgyűlési képviselő közölte, hogy az épület 1950-ben lett utoljára felújítva, azóta egyszer javították a tetőzetét, ezért kifejezetten rossz állapotban volt a felújítás előtt. Hozzátette: korábban csak az előtér és két szoba szolgált kiállításként, a többi részében szolgálati lakás volt, illetve üresen állt.
 
Az ünnepség keretében felavatták gróf Apponyi Albert szobrát is a kúria parkjában, amit Pokorny Attila szobrászművész alkotott.
 
L. Simon László elmondta, hogy Apponyi a Tanácsköztársaság idején és híres trianoni védőbeszéde előtt Fejér megyében bujdosott, éppen Vörösmarty gyerekkori házának kertjében. Megjegyezte, hogy a szobor közakadozásból létesült, a felállításához szükséges forrás néhány nap alatt összegyűlt.