Online tartja szertartásait a református, az evangélikus, a pünkösdi és az anglikán egyház, a metodistáknál pedig a gyülekezetekre bízták, hogy a helyi viszonyoknak megfelelően döntsenek. A magyarországi román és szerb ortodox egyházak, valamint a moszkvai és a konstantinápolyi patriarchátus templomban tartja meg istentiszteleteit, a bolgár ortodox egyház viszont online - ismertette Fischl Vilmos.
 
Hozzátette: a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése szerint nyitva maradnak a templomok, lehet szentmisét tartani, de ettől egyes egyházmegyék eltérhetnek.
 
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pénteken azt közölte: hétfőtől az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében a nyilvános szentmisék szünetelnek. Az egyetlen kivétel a temetés, melyet egyszerű formában, röviden, legfeljebb ötven ember részvételével lehet megtartani, hacsak a hatóságok ennél kisebb létszámot nem írnak elő.
 
Vasárnap Fischl Vilmos arra is felhívta a figyelmet, hogy az óvintézkedések a templomi szertartásokra is vonatkoznak: kötelező a távolságtartás, a maszkviselés és a kézfertőtlenítés, aki pedig beteg, maradjon otthon!
 
A protestáns egyházban, illetve a katolikusoknál az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében nagyhét kezdetén, virágvasárnap vizsgálják meg újra, hogy vissza lehet-e térni a templomi istentiszteletekhez.
 
"Még nem tudjuk, hogy húsvétkor mehetünk-e templomba" - jegyezte meg ökumenikus tanács főtitkára.
 
Az online istentiszteletről szólva Fischl Vilmos elmondta: jó oldala, hogy kényelmesen be lehet kapcsolódni a szertartásba, rossz következménye lehet, hogy egyeseket leszoktat a templomba járásról, ezért nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy amint lehet, térjenek vissza a hívők a templomokba.
 
Hozzátette: lelki táplálékra mindenkinek szüksége van, a nem hívőknek is jól jöhet a lelki segítség egy ilyen nehéz időszakban.