A költségvetés tavaly is maradéktalanul biztosította a járvány elleni védekezéshez és a gazdaságvédelemhez szükséges forrásokat. A KSH csütörtöki adatai szerint a meghozott intézkedések következtében a központi költségvetés GDP-arányos hiánya végül 8,1 százalékon alakult 2020-ban. Mindezzel a magyar gazdaság ellenállóbbnak bizonyult az uniós átlagnál - hangsúlyozza a minisztérium.
 
A közlemény emlékeztet, hogy a KSH évente két alkalommal - tavasszal és ősszel - küldi meg az uniós statisztikai hivatalnak a kormányzati szektor két kiemelt mutatójának, a kormányzati szektor hiányának és adósságának alakulását. A magyar adósságmutató 2012 óta évről évre folyamatosan csökkent, 2019-ben pedig 65,5 százalékpontra mérséklődött a 2010-es 80 százalék fölötti értékről. Bár a koronavírus-járvány a magyar gazdaságot is súlyosan érintette, a jelenlegi 80,4 százalékos államadósság messze elmarad az Európai Unió előreláthatólag 90 százalék feletti átlagától - tették hozzá.
 
Az államháztartási hiány tavaly a GDP 8,1 százalékát érte el, amely előreláthatólag megfelel az Európai Unió átlagának. A járványügyi- és gazdaságvédelmi intézkedések forrásait maradéktalanul biztosította a költségvetés, így az emberi életek védelmének és a gazdaságvédelemnek pénzügyi akadálya nem lehetett.
 
A tavalyi költségvetés lehetővé tette egyebek mellett az egészségügyi célú eszközbeszerzések és infrastrukturális fejlesztések finanszírozását, ahogy az egészségügyi dolgozók egyszeri, 500 ezer forintos juttatását is. 2020-ban jelentős forrás jutott a Családvédelmi akcióterv támogatására, valamint a hazai fejlesztési kiadások közül a Modern városok program és a Magyar falu program beruházásaira is.
 
A koronavírus-járvány elleni védekezés és a gazdaság újraindítása kiemelt fontossággal bír, ezért a 2021-es költségvetés is maradéktalanul biztosítani fogja a szükséges forrásokat. A 2021-es költségvetési törvény szükséges módosítási javaslatát a kormány a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés elé tárja - erősítette meg közleményében a Pénzügyminisztérium.